Sőrés Zita köszöntő beszéde, mely elhangzott az ELTE Társadalom Tudományi Karának, Kari Tanácstermében, 2019.május 22-én, Sőrés Lívia képavató ünnepségén
Szeretettel köszöntök Mindenkit!
Megtisztelő, hogy szólhatok Önökhöz / hozzátok, a testvérem Lia és családunk nevében is.
Számomra természetes, hogy Down-szindrómás testvérem van, hiszen ugyanolyan nevelésben és szeretetben nőttünk fel. Mindig nagy volt közöttünk az összhang és jól megértettük egymást már gyerekként is.
De mit is jelent valójában a Down-szindróma?
Az emberi szervezet minden sejtje egy sejtmagot tartalmaz, amely a genetikai anyagot gének formájában tárolja. A gének az örökölt tulajdonságokért felelős kódokat tartalmazzák, amelyek kromoszómáknak nevezett rúd-szerű szerkezetek köré csoportosulnak. A sejtmagok általában 23 pár kromoszómát tartalmaznak. A Down-kór abban az esetben fordul elő, ha a 21-es kromoszómának egy darabja vagy az egész példánya pluszban van. Ez fejlődési zavart okoz és a Down-kórral együtt járó jellemzők kialakulásához vezet. Lehet, hogy ez a plusz genetikailag zavart okoz, de más értelemben ez az a plusz, amitől olyan különlegesek. A feltétel nélküli szeretetük és elfogadásuk követendő példa.
Szerencsésnek érzem magam, hiszen egész életemben érezhettem Lia szeretetét, elfogadását, azt, hogy mindig örült a sikereimnek és sosem volt rám féltékeny. El kell, mondjam, büszke vagyok rá, hogy Ő a testvérem, és, hogy most miatta állhatok itt, ugyanis nekem lett volna lehetőségem ebben az intézményben tanulni, de végül más pályát választottam, amiben megtaláltam önmagam. Nem fogom tudni elégszer megköszönni neki, a folytonos támogatását, ahogy most a Társadalomtudományi Karnak sem, hogy lehetőséget adtak Liának. Olyan lehetőséget, mellyel viszonozzák számára, hogy Ő is érezhesse milyen az, amikor elfogadják, valamiben kiemelkedhet és sikerélménye van. Öröm látni, hogy Ő is megtalálta önmagát és a festészetben kiteljesedhet. Kezdetektől fogva támogattuk ebben, több mint tíz éve fest. Először csak papírra, később vászonra, ma pedig már bármit megfest, amiben lát fantáziát. Legyen az egy váza, kávés üveg, kartondoboz vagy virágcserép. Közvetlen környezetében is hamar felfigyeltek rá. Jó volt látni, hogy más is örömét leli egy-egy alkotásában.
Azt pedig végképp, hogy Lia mennyire örült, mikor viszont látta másnál saját festményét a falon lógva. De egészen más értelmet nyert a művészete, mióta 2017-ben itt az ELTE Társadalomtudományi Karán, Hol nem fázik a szeretet c. kiállításon részt vehetett és kiállították festményeit. Nagy örömére itt nem ért véget sikere és újabb lehetőségek adódtak. Így idén márciusban megrendezésre került első önálló kiállítása a Nem Adom Fel Kávézóban, majd ezt követte áprilisban ismét az ELTE-n a Művészet az emberért c. kiállítás, ahol teljesen új formában láthattuk papír alapú képeit.
Legjobban egy Goethe idézettel tudom érzékeltetni a kiállítások által történt változást, mely így szól:
„Keresd, művész, a magányt,
Művet foganj, s befejezz;
De, hogy élvezd alkotásod,
Ahhoz társakat keress.”
Sokat jelentett Lia számára, hogy a kiállításokra nem csak családtagjai, hanem barátok, ismerősök és más érdeklődők is eljöttek, beszélgettek vele és megismerték. A sok pozitív visszajelzéstől egyenlőnek érezte magát, ezáltal magabiztosabb lett. Már az első kiállítás után bátrabb lett és környezete még jobban felfigyelt rá. Volt, akit olyan kíváncsivá tett, hogy ellátogatott hozzánk megnézni, hogyan is fest Lia. Volt, aki pedig bevásárlás közben állította meg a boltban és gratulált neki. Arról nem is beszélve, hogy mennyire megtetszett neki a művésznő megszólítás és milyen szép dicséreteket kapott:
„csodálatos alkotások”, „szívet melengető gyönyörűségek”, „gyönyörű képek, tükrözi a színes vidám boldog lelkedet amilyen te is lehetsz”
De külön elismerés, amikor egy
hozzáértő szakember is véleményt alkot festményeiről.
Viszont a kiállítások hatása másban is megnyilvánult. Új formákat és színeket
lehet felfedezni a kiállítások után készült festményeiben, amiket előtte nem.
Hiába keresnénk, nem találnánk két
egyforma képet. Lia elmondása szerint gyakran álmodik színekkel és formákkal,
amikor leül az üres vászon elé, Ő már tudja, mit fog alkotni, azt mondja, ez
belülről jön neki. Ha arról kérdezzük, mit ábrázol egy festménye, azt a választ
kapjuk, hogy amit Te látsz benne. Ennek hallatán hamar eljátszunk a
gondolattal, mit is ábrázol egy festménye, vagy egy abban rejlő forma, részlet.
Ahogy nincs két egyforma kép, úgy nincs két egyforma vélemény sem. Hiszen
mindenki mást lát meg bennünk. Talán egy kicsit önmagát, vagy azt, amit szeret.
Nagyon különbözőek, mégis egy valamiben hasonlítanak. Az összes festményében
láthatjuk a különböző alakzatokat, formákat, a körtől kezdve, oválison át, a
négyszögletesig, és emellett megfigyelhetjük a bátor színhasználatát. A kéket,
sárgát, pirosat, olykor lilát, barnát, még a rózsaszínt is, szívesen keveri a
színeket. Szóval, ha ránézünk a festményeire láthatjuk a formákat és színeket,
külön-külön mennyire különbözőek, együtt mégis egy egységet tudnak alkotni és
harmonizálnak. Mélyebb értelemben számomra ezt jelentik a testvérem alkotásai,
hogy mi emberek is mennyire különbözőek tudunk lenni, hiszen lehet más a
származásunk, más a vallásunk, a gondolkodásmódunk, vagy az öltözködési
stílusunk, amivel semmi baj nincs, hiszen ettől szép az élet, hogy különbözünk.
Úgy gondolom, Lia ezt próbálja megtanítani nekünk, hogy ha ránézünk egy
festményére, akkor érezzük azt az elfogadást, szeretetet és boldogságot, amit Ő
minden nap érez.
Szeretném még egyszer megköszönni a Társadalomtudományi
Karnak és a Szociális Munkatanszéknek a lehetőséget!
Külön köszönet Juhász Gábornak, Darvas Ágnesnek, Rácz Andreának, Hegyesi
Gábornak, Beke Lászlónak és Visnyei Emőkének.
Reméljük Mindenkinek sok örömöt fog szerezni a kép!