Visnyei Emőke: A szeretet művészete
Vincent Van Gogh, 1880 júliusában írt levelében így fogalmaz: „Tudod jól, ami az ember bensőjében megy végbe, kifelé is megmutatkozik. Vannak néhányan, akiknek lelkében hatalmas tűz ég, és soha nem jön senki, hogy melegedjék annál. Az arra menők nem vesznek észre többet, mint egy csöppnyi füstöt a kémény fölött, és aztán mennek tovább az útjukon.
Mit tehetünk? Őrizzük ezt, tüzet magunkban, hordozzuk a föld sóját, és türelemmel – de mégis mily türelmetlenül – várjuk, várjuk az órát, amíg jön valaki, aki meg akar telepedni ennél a tűznél, aki maradni fog. Mit tudom én?
Aki hisz Istenben, meg tudja várni az órát, ami előbb- utóbb jönni fog…
Ugyanígy elgondolom, hogy minden, ami igazán jó és szép, a benső erkölcsi, szellemi és fennkölt szépség az emberekben az alkotásaikban, Istentől származik, és minden, ami rossz és gonosz az emberi tettekben és az emberben magában megnyilvánul, nem Istentől jön, és Isten ezeket nem találja jónak.
De akaratlanul is egyre hajlamosabb vagyok azt hinni, hogy a szeretet a legjobb eszköze Isten megismerésének. Szeress egy barátot, bárkit, egy dolog, amit akarsz, akkor jársz a helyes úton, hogy többet tudj róla, mondom magamnak. De mély és bensőleg komoly rokonszenvvel kell szeretni, vagyis akaratunkkal és értelmünkkel, és állandóan törekedni kell a behatóbb, a jobb és több tudásra. Ez vezet Istenhez, ez vezet a rendíthetetlen hithez…”1
Miképpen kapcsolódik, egymáshoz Van Gogh fentebb idézett gondolatfolyama és Sőrés Lívia művészete? Liát akkor ismertem meg, mikor az első ELTE-s kiállításunkra készültünk. Ahol fázik a szeretet…- ezt a címet akartuk adni a rendezvénynek, hisz a kiállításon akkor még terveink szerint elsősorban hajléktalanok állítottak volna ki, és néhány hivatásos képzőművész. Egy ilyen csodálatos, de kegyetlenül őszinte kiállításon minden néző érezheti, azt amit az alkotók elénk tárnak: a világban – a legtöbb helyen és szívben – fázik a szeretet.
Azonban mikor megismertük Líviát, azonnal tudtuk, hogy címet kell változtassunk. Pont az ellenkezőjét: Ahol NEM fázik a szeretet.
Varázslatos módon, szinte megmagyarázhatatlanul, Lívia lénye: kedvessége, őszinte tisztasága – egészen zavarba hozott bennünket. Személyével, festőművészeti tehetségével oly szeretetet vitt abba a kiállításba, hogy még a vele közösen kiállító hajléktalanok és képzőművészek is átérezhették a megmagyarázhatatlan, szinte ismeretlen érzést, hogy milyen az, amikor a szeretet VÉGRE nem fázik. Amikor közénk jön és átölel.
Szociális munkásként és művészetterapeutaként is nagyon sokat tanultam. Mestereimtől, s mondhatom, főleg azoktól, akikkel dolgoztam. Azonban az évek során egy dolgot biztosan tudok állítani, amit Viktor Emil Frankl (a harmadik bécsi pszichoterápiás irányzat alapítója) mondott nagyon bölcsen: „valójában soha nem a technika a döntő, hanem a szellem, amellyel azt kezelik.”2 A technikai tudás semmire nem alkalmas mindaddig, amíg kizárólag szigorúan előírt receptekhez tartja magát. Kánonokhoz, művészeti klisékhez és külső elvárásokhoz, amit az adott kor kulturális légköre diktál. Viszont az csodákat tesz, ha az alkotás, az alkotómunka kötöttségeit személyes érzelmektől áthatva „kitágítja”, feloldja a szeretet szelleme.
Sőrés Lívia családi élete, a szeretetközösség, melyben él édesanyjával és testvérével, olyan emberi példát állít elénk, mely nagyon ritka. Azt a szeretetet adja tovább, amit Ő is kapott. Művészetén át örökíti tovább ezt az érzést. A melegséget. Az emberi összetartozás, a Család írmagját így szórja szét köztünk. Szeretetet hoz el az emberek szívébe. Azt a feltétel nélküli szeretetet, ami a mai világból annyira hiányzik.
Lívia mikor megszületett, egy dolog biztosan történt. A kezét a Jóisten megcsókolta és kérte alkosson, szeressen és mindenki életébe, akivel a sors összehozza élete folyamán, hagyjon aranyló nyomokat. A szeretet nyomait, mert a világ szép, mert az alkotója annak teremtette. Végezetül Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész gondolatai, melyek a Szentírásban foglaltakra reflektálnak: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. (Mt 5, 3-4, 8)” És boldogok, akiknek megadattak a színek, mert ők látják ragyogni a földet. Boldogok, akik ismerik a vonalak titkait, mert azt is vonalakba önthetik, amire nekünk csak szavaink vannak. Boldogok, akik bátortalanul indulnak az úton, mert szárnyakat fognak kapni. Boldogok, akik alkotnak, mert meg tudnak ajándékozni másokat. Boldogok a megajándékozottak is, mert homlokukról visszaverődik a csoda fénye.”
Elhangzott 2019.március 12-én a Nem Adom Fel Kávézóban
[1] Van Gogh Válogatott levelei, Háttér kiadó 23. oldal
[2] Elisabeth Lukas, A logoterápia tankönyve, 2011.Agape kiadó 89-oldal.